BemutatkozásHírekGalériaAjánlatkérés

Júliusban indul a 2012-es tanyapályázat

A tanyaprogram pályázaton nyert útjavító traktort is kipróbálta a vidékfejlesztési miniszter Fülöpházán, ahol sajtótájékoztatón a 2011-es Tanyafejlesztési Program eredményeiről, valamint az idei pályázat részleteiről számolt be. Fazekas Sándor három Bács-Kiskun megyei családi gazdálkodónak földhaszonbérleti szerződéseket adott át.

Fülöpháza önkormányzata a 2011. évi tanyapályázaton közel 9,7 millió forintot nyert. Ebből vásárolta azt a talajegyengető gépet, amellyel ezen túl Fülöpházán és a környező településeken javíthatják az utakat. A nyertes község polgármestere, Balogh József elmondta, hogy két évvel ezelőtt a településen járt Orbán Viktor miniszterelnök és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, akik akkor megállapodtak a tanyák támogatásában. Ennek az egyezségnek az eredménye a 2011-ben meghirdetett Tanyafejlesztési Program, amely nyertes pályázói között van Fülöpháza is. 2011-ben Bács-Kiskun megyéből nyújtották be a legtöbb pályázatot.


Annak ellenére, hogy a tanya korszerű települési forma, eddig a tanyákon élők a társadalom pereméhez tartoztak. A tanyasi életmód elismerését segíti a 2011-ben meghirdetett Tanyafejlesztési Program. A nagy népszerűségre való tekintettel az idén 1,5 milliárd forinttal hirdeti meg a tárca a tanyaprogramot – jelentette be Fazekas Sándor a Fülöpházán tartott sajtótájékoztatón. A pályázatokat várhatóan júliustól lehet benyújtani. A tervek szerint a tavalyi 206 település helyett az idén 240 alföldi településről pályázhatnak az érintettek. A 2011. évi programhoz hasonlóan az idén is két célterületre várják a jelentkezőket: lesznek önkormányzati típusú, helyi közösségek számára, valamint egyéni típusú, tanyagazdáknak kiírt pályázati konstrukciók.


A Nemzeti Vidékstratégia kiemelt elemeként kezelt, kizárólag nemzeti forrásból finanszírozott Tanyafejlesztési Programra tavaly 930 millió forint jutott. A vidékfejlesztési tárca példaértékű gyorsasággal, merőben új, egyszerűsített eljárással, 3 hónap alatt bonyolította le a pályázatok értékelését, elbírálását. A programra 206 alföldi településről nyújthattak be pályázatokat önkormányzatok, kistérségi társulások, tanyagondnoki szervezetek, gazdálkodók, amelyből 201 pályázó nyert állami támogatást.


A legnépszerűbb pályázati cél a gép és eszköz beszerzés, a tanyagondnoki szolgálatok fejlesztése, valamint a tanyai termékek piacra jutásának elősegítése volt.


A pályázóknak 2012. június 30-áig kell megvalósítaniuk a fejlesztéseiket. Az elszámolást követően 2012. szeptember-októberében a teljes támogatási összeget megkapják a pályázók.


A sajtótájékoztató második részében Fazekas Sándortól három Bács-Kiskun megyei gazda vehette át a földhaszonbérleti szerződését.


Korábban egyetlen kormány sem hirdetett meg ekkora állami területet és nem kötött ennyi kis és közepes családi gazdálkodóval haszonbérleti szerződést – mondta a földhaszonbérleti szerződések átadásakor Fazekas Sándor. Ennek ellenére a pályázat egyes vesztesei illetve a politikai haszonlesők megpróbálják lejáratni az eljárást.


A miniszter elmondta: Magyarországon 6 millió hektár termőterület van, ebből 500 ezer hektár mezőgazdasági terület az államé. Első körben, 2011 októberében az NFA 65 ezer hektár földet jelölt ki haszonbérbeadásra, tehát a teljes termőterület mindössze 1%-át. A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet 2012. május közepéig 18 ezer hektárra kötötte meg a haszonbérleti szerződést összesen 574 pályázóval. Az NFA gondoskodott mind a 65 ezer hektár hasznosításáról,40 ezer hektárra egy évre szóló földhasználati megbízást adott. Ebben a területben szerepelnek azok a földek is, melyeket az NFA már meghirdetett, de a pályázatok eredményhirdetése még nem történt meg.


A megbízások kiadására azért volt szükség, hogy a gazdálkodók jogszerűen használhassák a földeket, és május 15-éig beadhassák a földalapú támogatási igényléseket.


A pályáztatás fő célja a kis és közepes családi vállalkozások, valamint az állattartó gazdálkodók megerősítése. Ennek megfelelően a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet az eljárásnál a helyben lakó, életvitelszerűen mezőgazdasági tevékenységet folytató termelőket hozza helyzetbe, és a haszonbérbe adást állattartáshoz köti – mondta a miniszter, majd átadta a szerződést:


Patocskai Ferenc kisszállási szarvasmarhatartó családi gazdálkodónak, aki eddig 30 hektáron gazdálkodott, most 4,1 hektárra kötött haszonbérleti szerződést. Ezzel a földdel a takarmánytermő területeit biztosítja, amely az állatállomány növeléséhez nyújt alapot.


A kiskunmajsai Farkas Lászlónak, aki eddig 63 hektáron gazdálkodott, most további 7,3 hektár földet bérel a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettől (NFA). A négygyermekes családi gazdálkodó húsmarha tartással foglakozik. A pályázat elnyerésével a takarmánytermő területeit növelheti, és fejlesztheti az állatállományt is. Pálinkó Józsefné egyéni vállalkozónak, háromgyermekes kiskunmajsai családanyának, aki húsmarhákat tart. A pályázat elnyerésével a meglévő állatállomány számára növelheti a takarmánytermő területeit. Eddig 140 hektáron gazdálkodott, most további 9 hektárt vehetett haszonbérbe.


A vidékfejlesztési tárca folytatja a kis és közepes gazdálkodók földhöz juttatását és nem hagyja, hogy a pályázati folyamatot bárki, bármilyen önös vagy hátsó politikai szándéktól vezérelve megakassza. A tárcavezető meggyőződése, hogy a pályázatok eredményesek, azok elbírálását nem állítják le, és nem bontanak fel egyetlen szerződést sem. Ahol pályázat van, ott bizony néha vannak viták is, de nekem meggyőződésem, hogy a pályázatok körül rend van és rend lesz a jövőben is – szögezte le Fazekas Sándor.







Elérhetőségeink:

5130 Jászapáti,
Kossuth Lajos út 2-8.
Telefon: 57/440-516

info@jasz-consulting.hu



(c) Jász-Consulting Kft - Kivitelezés: (c) Com&Com2005 Bt, Bagi László 2008-2012.